8.1 Jóbarátok
2011.10.22. 22:38
Lilivel testi-lelki jó barátok voltunk, bár ezt a meghatározást mindig kicsit pikánsnak érzem, mert a testivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Illetve tudnék, de kösz, inkább nem. Lili mutatott be annak idején Jencinek, akivel gyorsan egymásba habarodtunk, és a baráti „hármasfogatunk” is jól működött, sok időt töltöttünk együtt.
Lilinek követhetetlen volt a szerelmi élete, amin nagyon nem csodálkoztam, mert a csajnak olyan kisugárzása volt, hogy az már ártalmas az egészségre. Aztán egyik pillanatról a másikra lenyugodott egy nálánál jóval idősebb fazon mellett, bár gyanítom, a vaskos bankszámlája hatott rá Valerianaként. Fél évig tartott a lamúr, amikor a pasi lecserélte Lilit egy 350 köbcentisre. (Nem motorra, mellekre.) Lili összecsuklott, mi meg vigasztaltuk. Elsöprő sikerrel, mert a barátnőm gyorsan maga mögött hagyta a kudarcát. Jenci meg engem Liliért.
A pofon akkora volt, hogy jó darabig nem tudtam előre nézni, csak visszafelé. A jelennel nem törődtem, a jövő pedig méretes fekete lyuk volt.
Rágtam, rágtam a történteket, de se lenyelni, se kiköpni nem tudtam. Kábé másfél évig.
Ma már minden oké. Jól elvagyunk. Kettesben a vizslámmal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.