A kinti kollégák jó fejek, a város lenyűgöz, a munka is oké, de már a megérkezésem óta számolom a perceket visszafelé. Balázzsal neten tartjuk a kapcsolatot, és néha telefonon is beszélünk. Az estéket olykor Vikivel tölti, ami kezdetben inkább megnyugtat, de aztán belém költözik a kisördög és sikerrel toloncolja ki a nyugalmamat. Több mint egy hét múlik el, és egyre inkább úgy érzem, hogy Balázs és Viki talán túl sokat van egymással. Legalábbis egyfolytában azt hallom, hogy itt voltunk együtt, ott voltunk együtt, pizzáztunk, moziztunk, kutyáztunk, meg ilyenek. Ahányszor csak megkérdezem Balázst, hogy mivel töltötte a szabadidejét, biztos, hogy Viki személye felmerül.

Sík ideg vagyok, és az utolsó napok egyikén túlkóstolom a sangriát, így enyhén spicces állapotban ülök a gépem elé a szokásos időben, hogy életem szerelméről halljak valamit. És hogy rákérdezzek, hogy akkor most mi is van köztük. Egyszerűen nem bírom ki, míg hazaérek, szétrág a bizonytalanság, a féltékenység és a düh, most azonnal tudni akarom, mi a fészkes fene zajlik. De hiába várom, nem jelentkezik. Hívom, ki van kapcsolva. És Viki is. Bakker, ezek biztos, hogy együtt töltik az éjszakát.

Tényleg ennyire nem eredeti az életem, hogy csak ismételni tudja önmagát? És tényleg megint meg kell élnem, hogy a barátnőm és a pasim összejöttek?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.