Oké, legyen. Elmegyek síelni. És igenis ez egy különleges elhatározás részemről. Még nem álltam sílécen (állni valószínűleg most sem sokat fogok), továbbá be kell vallanom, soha nem is villanyozott fel, hogy Michelin-babának öltözve essek-keljek a mínuszokban. No persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy a hütték kínálta alkoholos lélekmelegítők, a jó kis kaják, a fehérlő végtelenség nem mozgatta meg a fantáziámat. Mert megmozgatta. Minden egyes alkalommal, amikor a barátaim a felsoroltak részletes ecsetelésével próbáltak elcsábítani egy-egy ilyen túrára.

Ráadásul ott volt Peti, aki ugyan tudott síelni, de nála ez szóba sem jöhetett. Ő a munkájának él. Néhány hónapja pedig a kolléganőjével.

Négy évig jártunk-éltünk együtt, amikor előállt azzal, hogy szerelmes. Másba.

Szív összezúz, ajtó becsap, ég leszakad. Öngyógyító terápia bármivel, ami butít. Leginkább nyáladzó romantikus filmek, szakítós blogok, rúgjunk be egyedül pizsi-esték, rúgjunk be a barátokkal éjszakák, és mivel a változás gyönyörködtet: rúgjunk be nagyjából ismeretlenekkel partik. Csaknem fél év az életemből. Ennyi kellett, hogy kirángassam magam az önsajnálatból, és lépjek egyet előre. Sőt, úgy néz ki egyenesen siklani fogok!

Igaz, amikor otthon megnézem magam a tükörben az újonnan vásárolt sínadrágomban (csak babarózsaszín volt a méretemben, a fenekem akkora benne, mint a Semmering-hágó), majdnem lemondom az egészet.

Persze a barátaim nem hagyják, így veszek magamnak még egy kötött pom-pomos sapkát is.

Ha lúd, legyen kövér.

És rózsaszín.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.