Anyámék nem tudják mire vélni a döntésemet, de különösebben nem firtatják, miért menekülök haza olyan hirtelen az év utolsó napján.

Tibitől is elbúcsúzom. - Látlak még? – kérdezi, és a nézéséből azt olvasom ki, hogy nem szívesen enged el, úgyhogy a félreértéseket tisztázandó, kertelés nélkül elhadarom: - Figyelj, te egy jó fej srác vagy, de nekem most nagyon nem hiányzik egy kapcsolat. Furán néz rám, aztán kitör belőle a nevetés: - Látom kiesett néhány képkocka a tegnap estéből, de sebaj.  

A kijárat felé döcögve azon töprengek, mire is célzott. …Sokat beszélt a volt szerelméről, akit nem képes elfelejteni…. Hopp, most már emlékszem… Bélának hívják…

A bőröndjeim – mert erre a néhány napra két telire is feltétlenül szükségem volt – olyan nehezek, mintha betonkockákkal pakoltam volna tele. A parkolóban elég sötét van, és egy lélek sincs a közelben, aki segíthetne a kétbőröndnyi építőanyagot a csomagtartóba passzírozni. Miközben az emelgetésükkel igyekszem egy kellemes kis sérvet beszerezni, ismerős hangra leszek figyelmes. Basszus. A nyávogós csaj tart felém. Meg a pasija, aki Dani.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.